Első lépések
“Róma sem épült fel hirtelen, egy nap alatt” – tartja a mondás, ami a hegymászó tudásra is igaz. Hegymászóvá válni állandó tanulással járó folyamat és az út elején bizony nem könnyű eligazodni. Boulder, sportmászás, alpesi mászások vagy a magas hegyek világa? Kezdőként nem könnyű eldönteni, hogy mit is szeretnénk. Különbözőnek tűnő hegyi sportok, de sok szempontból mégis közös tudásanyagra épülnek. Ez a tudásanyag viszont az elején nem magától értetődő, sok terület csak a gyakorló mászásokon tisztul le, rögzül úgy, hogy később rutinszerűen lehessen alkalmazni.
“A hegyi sportok veszélyesek.”
Egy rossz döntés súlyos, maradandó sérülésekkel járhat, a legrosszabb esetben a hegymászó életébe kerülhet. Vannak ugyan “kevésbé” veszélyes irányzatok – például a jól biztosított sportmászóutak mászása – de mint a baleseti statisztikák is mutatják, a balesetek majd mindig emberi mulasztás vagy felelőtlenség miatt következnek be, és nincsenek tekintettel a mászó tevékenységére vagy a sziklák nagyságára.
Legyen balesetbiztosításod!
A hegymászás autodidakta módon is elsajátítható erről azonban mindenkit lebeszélnénk. Az első lépéseknél még óriási a hibalehetőségek száma, olyan hibáké, amelyek könnyen súlyos sérüléshez vagy halálhoz vezetnek. “Fent még senki nem maradt“, a gravitáció nem válogat, amire esni lehet az mindig kemény. Bölcsebb dolog tehát tanfolyamokon, képzett oktatók segítségével elsajátítani a biztonságos mászáshoz szükséges ismereteket!
Az első élmények
A hegymászással legtöbbünk a falmászás révén ismerkedik meg, valamelyik műfalon, legyen az egy boulder terem vagy köteles mászófal. A műfalak általában 3-30 méter magasságú, mesterséges alakzatok, melyekre mindenféle színű és formájú fogás és lépés van felcsavarozva. A boulder termekben a falak alját vastag szivacs borítja, ami megóv bennünket a sérüléstől ha valamelyik nehéz mozdulatból leesünk vagy leugrunk. Köteles mászótermekben a szivacs mellett beszerelt kötelek is találhatók, amit hegymászó felszerelés és tudás birtokában tudunk csak használni.
A műfalak használatához nem szükséges hegymászó tanfolyam, a mászótevékenységet felügyelő ún. “falmesterek” gondoskodnak arról, hogy a kezdők elsajátítsák és biztonságosan alkalmazzák azokat a technikákat, amiket a fal üzemeltetője előír. A kezdők itt ismerkednek meg a felszereléssel és az alapvető sziklamászó mozgástípusokkal is. Ezen mozgástípusok gyakorlása és ismerete nagymértékben megkönnyíti a későbbi tanfolyami munkát, így a kezdők számára mindenképpen javasolt a műfalak látogatása. A legtöbb műfalas mászóhelyen képzett edzők segítik a helyes mozgásformák gyakorlását.
A műfalakon elsajátított technikai tudás csakis a műfalak “laboratóriumi” körülményeihez elegendő, természetes sziklafalak mászásához vagy hegyi túrákhoz ez még kevés. Ahhoz, hogy sziklafalakon is biztonságosan tudjunk mászni, hegymászó tanfolyamot kell elvégeznünk. Hegymászó tanfolyamokat hegymászó klubok szerveznek, a tanfolyami időpontokról az egyes klubok honlapjain vagy a tanfolyamkeresőben tudhatsz meg többet.
Az első hegymászó tanfolyam
A Magyar Hegymászó Oktatói Kollégium (MHOK) a hegyi sportok népszerűségére és sokrétűségére való tekintettel a tanfolyamokat az ún. modulrendszer szerint tartja, amelynek a belépő szintű tanfolyamai a következőek(rövid leírásukat itt találod):
![]() | KST, Klettersteig | vasalt utak, via ferraták iránt érdeklődő hallgatók számára |
![]() | SZM1, Sziklamászó 1 | szikla- és később a hegymászás iránt érdeklődő hallgatók számára |
![]() | MHJ1, Magashegyjáró 1 | magas hegyek csúcsainak elérését célul kitűző hallgatók számára |
A belépő szintű hegymászó tanfolyamok elvégzésével a könnyebb és kevésbé veszélyes mászásokhoz szükséges elméleti és gyakorlati tudás megszerezhető ugyan, de a készség szintű alkalmazáshoz további gyakorlásra van szükség. Ezért azt javasoljuk, hogy a tanfolyam elvégzése után semmiképp ne “dőljetek hátra”, hanem menjetek mászni, túrázni, ahol a szerzett tudást gyakoroljátok, elmélyítitek. A tanfolyamot szervező hegymászó klubok mászótáborai erre kitűnő alkalmak. Felhívjuk a figyelmet, hogy a tanfolyamokon megszerezhető tudásanyag csakis a tanfolyami leírásban szereplő területet fedi le, így például egy SZM1 elvégzése nem elegendő még egy könnyű alpesi mászáshoz sem!
További tanfolyamok
A belépő szint tanfolyamai után további tanfolyamokra jelentkezhettek a modulrendszer által nyújtott kereteken belül. A tanfolyamok egymásra épülnek, így következő tanfolyami fokozatokban az esetleges hiányosságok korrepetálására/pótlására legfeljebb korlátozott mértékben van lehetőség. Az MHOK támogatja a tudatos, motivált tanfolyami jelentkezést, az ilyen hallgatói hozzáállás nem csak az oktató, hanem a tanfolyami csoport munkáját is segíti.
Exercitatio artem parat
Gyakorlat teszi a mestert. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy az egyes tanfolyamok között minél többféle helyen próbáljátok tudásotokat elmélyíteni, a tanultakat csiszolni, az adott tanfolyami szint korlátain belül. A tanfolyamokon megismert tudás gyakorlás nélkül keveset ér, pusztán tanfolyamok végzésével nem leszünk képzett szikla- vagy hegymászók. Sose feledjük: a nehéz pillanatokban nem a tanfolyami oklevélre, hanem a rögzült, jól begyakorolt tudásunkra lesz szükség!